A roma újságíró-gyakornoki program évzáró ünnepsége
2005. 03. 16. | Hírek
A Független Médiaközpont 2005. március 17-én (csütörtökön) 13.00-15.00-ig, a Magyar Rádió Márványtermében tartotta a roma újságíró-gyakornoki program hetedik végzős csoportjának évzáró ünnepségét. Köszöntőt mondott Teleki László, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára. Tíz gyakornok eredményesen fejezte be a 2004-ben elkezdett tízhónapos képzési programot, amely ötvözte az elméleti és a gyakorlati oktatást. A nemzetközileg elismert programot eddig 72 hallgató végezte el.
Az újságírógyakornoki program célja az, hogy lehetőséget adjon tehetséges, legalább középiskolai végzettségű roma fiataloknak ahhoz, hogy újságírói pályára léphessenek. Tíz gyakornok eredményesen fejezte be a 2004-ben elkezdett tízhónapos képzési programot, amely ötvözte az elméleti és a gyakorlati oktatást. A képzés első harmadában a hallgatók elméleti újságírói képzésben részesültek: elsajátították az újságírói – ezen belül a hírlapírással, a televíziózással és a rádiózással kapcsolatos – alapismereteket, részt vettek politikatudományi, társadalomismereti órákon, tanultak beszédtechnikát, stilisztikát. Az elméleti felkészítést követően a gyakornokok lapok, rádiók és televíziók szerkesztőségeiben dolgoztak tapasztalt újságírók irányításával.
A most lezárult képzésben magyarországi roma fiatalokon kívül romániai és szlovákiai magyarul beszélő roma hallgatók is részt vettek.
A gyakornokok az alábbi szerkesztőségekben végezték szakmai gyakorlatukat: TV2 – Aktív, Magellán, RTL-Klub, MTV – Este, Roma Sajtóközpont, Rádió C, Népszabadság, Gyöngyösi Városi Televízió, Zemplén Televízió, Rádió Aktív (Sátoraljaújhely), Turai Hírlap, Patria Radio (Pozsony), Vasárnap (Pozsony), N24, Nemzeti Televízió (Románia).
A végzős hallgatók névsora: Boros Róbert (Budapest), Szénási József (Tura), Moldován Zita (Rhegin, Románia), Konrád Imre (Szedres), Horváth Marianna (Baktalórántháza), Jeremiás Attila (Hajdúszoboszló), Gombos Gyula (Sárospatak), Németh Zsófia (Somorja, Szlovákia), Strezeniec Mátyás (Pozsony, Szlovákia), Babindák Ernő (Csata, Szlovákia).
A 2004-es roma újságírógyakornoki programot a Nyílt Társadalom Intézete, az Országos Rádió és Televízió Testület, a Levi Strauss Alapítvány, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, az Evens Alapítvány, a Népszabadság Rt. és a Magyar Rádió támogatta. A korábbi években a Soros Alapítvány, az amerikai, a brit, a kanadai, a holland, a svájci nagykövetség, az Európai Unió/Phare Program, az Európai Kulturális Alapítvány, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala (USAID), a German Marshall Fund és a Magyar Rádió nyújtott támogatást a képzés megvalósításához.
Az 2004-es évfolyammal együtt eddig 72 fiatal végezte el a roma újságírógyakornoki programot, amely modellként szolgált a Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Macedóniában megkezdett hasonló képzéshez. 2003-ban a belga Evens Alapítvány a legjobb interkulturális oktatási programnak odaítélt fődíjjal tüntette ki a programot. A budapesti Független Médiaközpont 2005-ben folytatja a roma újságírógyakornoki programot.



RSS Hírcsatorna
Podcast