Az amerikai börtönviszonyok válsága és a média – kerekasztal-beszélgetés szakújságíróknak
2007. 01. 10. | Hírek
A Független Médiaközpont 2007. január 24-én kerekasztal-beszélgetést szervez szakújságíróknak a börtönviszonyok és a média témájáról Alan Elsner, a Knight Alapítvány vendégtanárának irányításával.
A kerekasztal-beszélgetésen elsősorban az amerikai börtönrendszerről lesz szó, illetve azokról a problémákról, amelyekkel az újságíró munkája során szembesül. Amerikai példák alapján az előadó kitér azokra a módszerekre is, amelyek a fogvatartó intézményekkel foglalkozó újságírókat segíthetik munkájukban. A beszélgetés másik célja az is, hogy elősegítse a szakmai tapasztalatcserét a résztvevők között.
Harminc éves újságírói és írói pályafutása során Alan Elsner sokrétű és gazdag szakmai tapasztalatot szerzett. Két sikeres dokumentumkötet szerzője, 2007 júniusában pedig az Egyesült Államokban az Arcade Kiadónál megjelenik első regénye, A nácivadász (The Nazi Hunter).
Alan Elsner Nagy-Britanniában született és ugyanitt végezte tanulmányait. A hetvenes évek végén Izraelben kezdett újságírással foglalkozni, előbb a Jerusalem Postnak dolgozott, majd ő lett a Reuter első jeruzsálemi állandó tudósítója.
A Reuter munkatársaként később dolgozott Londonban, majd pedig Stockholmban a hírügynökség vezető észak-európai tudósítója lett. A következő megbízatás Washingtonba vezényelte, ahol 1989-től a külügyekről tudósította a Reutert a hidegháború végét, Németország újraegyesítését és az első Öbölháborút magában foglaló nagy átalakulások időszakában. 1994-ben ő lett a brit hírügynökség vezető amerikai politikai tudósítója, feladatai közé tartozott az 1996-os és a 2000-es elnökválasztás is.
2004-ben jelent meg Az igazságtalanság kapui: válság az amerikai börtönökben (Gates of Injustice: The Crisis in America’s Prisons) című könyve, amelyet a Robert F. Kennedy Könyvdíjra jelöltek. 2005-ben Alan Elsner újabb könyvet írt Angyalok oltalmában (Guarded by Angels) címmel. E memoárkötet azokat az élményeket tárja az olvasó elé, amelyeket édesapja élt át fogolyként szovjet munkatáborban.
Tavaly májusban elnyerte a Knight Nemzetközi Újságírói Ösztöndíjat, s e kilenc hónapos vendégtanári munkáját végzi jelenleg Romániában, ahol újságírókat és a médiaszakos hallgatókat tanít. E nemzetközi ösztöndíj keretében érkezik Budapestre, s több témában tart műhelyfoglalkozásokat újságíróknak a Független Médiaközpont szervezésében.
A kerekasztal-beszélgetés időpontja: 2007.január 24. (szerda), 10 óra:
Helyszíne: Független Médiaközpont, 1088 Budapest, Vas u. 6. 1/5.
A rendezvényen tolmácsolást biztosítunk. Kérjük a szerkesztőségeket és az újságírókat, hogy a cij@cij.hu e-mail címen 2007. január 19-ig írásban jelezzék részvételi szándékukat. A foglalkozásra 15 fő jelentkezését fogadjuk el, figyelembe véve a jelentkezés időbeli sorrendjét. További információ a Független Médiaközpontban, a 317-5448-as számon kérhető.



RSS Hírcsatorna
Podcast